Elterjedése:
A Dryocosmus kuriphlius Kínában őshonos. Japánban először 1941-ben észlelték (Yasumatsu 1951). Japánban kapta jelenleg is érvényes tudományos nevét, korábban fajnév nélkül a Biorhiza genusba sorolták (Fukuda és Okudai 1950, Ishii 1949, Shiraga 1948, 1951, Siraga és Sasaki 1949). 1961-ben Koreába is behurcolták (Paik és mtsai 1963). 1974 ben az USA Georgia államában is megtalálták (Payne és mtsai 1975, Payne 1978), később Alabamába, Észak-Carolinába és Tennesseebe is eljutott (Anagnostakis 1999). Európában először 2002 nyarán, Észak-Olaszországban, Torino közelében, a Piemont-régióban találták meg (Brussino és mtsai 2002). Passzívan fertőzött csemeték, illetve ágak, hajtások szállításával terjed. A nyár elején kirepülő nőstények aktívan is terjednek, a terjedési távolságot megfelelő irányú szél nagyban növelheti. Várható, hogy a faj rövid időn belül Magyarországon is feltűnik illetve megtelepszik.
Gazdanövényei:
A Dryocosmus kuriphilus egyaránt támadja a japán (Castanea crenata Sieb. & Zucc.), az amerikai (C. dentata [Marsh]) és az európai szelídgesztenyét (C. sativa Mill.), valamint ezek hibridjeit. Rezisztencianemesítéssel időleges rezisztenciát sikerült elérni, később azonban ez megszűnt (Shimura 1972). A japán szelídgesztenye (C. crenata) későn érő példányai kevésbé érzékenyek,mint a többiek. Az olaszországi Piemontban a japán és európai gesztenyék hibridje, valamint az oltott, illetve vad európai gesztenyék egyaránt fogékonynak bizonyultak a gubacsdarázs támadására (Brussino és mtsai 2002). A gubacsokat ez idáig nem találták meg két vadon élő amerikai gesztenyefajon, a C. pumila L.-n és a C. alnifolia Nutt.-on, még az érzékeny fajok erősen fertőzött egyedeinek közvetlen közelében sem. (Payne 1978).
Morfológia:
A nőstény darazsak feketék, átlagosan 3 mm hosszúságúak. Nagyon hasonlítanak a nálunk honos Dryocosmus cerriphilus Giraud 1859 aszexuális nőstényeire.E faj csápja azonban 15 ízből áll, a D. kuriphilusé csupán 14-ből.
Életciklus:
A Cynipini tribusba tartozó fajok többségének életciklusa meglehetősen sajátos. Gyakori közöttük a nemzedékváltás, melynek lényege, hogy egy éven belül egy szexuális és egy aszexuális nemzedék váltja egymást (Askew 1984). Számos fajnak csak az egyik, illetve másik nemzedéke ismert. A valójában egymást váltó nemzedékeket sokszor fajnévvel írták le (Csóka 1997, Melika és mtsai 2000, Nieves Aldrey 2001). A Dryocosmus kuriphilus jelenlegi ismereteink szerint parthenogenetikus úton szaporodó faj, melynek csak az aszexuális nemzedéke ismert. Megjegyzendő, hogy a nálunk honos, Quercus cerrisen élő fajoknak mindkét nemzedéke ismert (Csóka 1997, Melika és mtsai 2000). Az ovális, 0,1-0,2 mm hosszúságú fehér petéket a nőstény a fiatal hajtások rügyeibe rakja júniustól augusztusig (Kato és Hijii 1993). A peték egy hónap alatt kikelnek, de a kikelt lárvák csak áttelelést követően kezdik meg fejlődésüket. A kifejletten 2,5 mm hosszúságú fehér lárva a rügyfakadással egy időben kezdi meg a fejlődést, ekkor képződik a gubacs is. A lárvák mintegy 20-30 napos táplálkozás után, június-júliusban bábozódnak. Átlagosan 10 napos bábnyugalom után kelnek ki a parthenogenetikus nőstények.
Kárkép:
A fiatal hajtásokon, a levélnyélen, illetve a levelek főerén található, 8-15 mm átmérőjű gubacsban több lárva fejlődik. A darazsak kirepülése után a száraz, fásodó gubacs több évig az ágakon marad (Payne és mtsai 1975, 1983). A faj populációdinamikájával Japánban részletesen foglalkoztak ( Miyashita és mtsai 1965). A gubacsok vegetatív rügyek blokkolásával a hajtásképződést hátráltatják, ezen keresztül pedig a termésmennyiséget csökkentik,akár 50-70%-os mértékben is. Az ismétlődő, erős fertőzés ágelhalásokat, illetve a fa pusztulását is okozhatja. (Dixon és mtsai 1986).
Védekezés:
Alacsonyabb fákon illetve kisebb ültetvényeken a fertőzött hajtások levágása és megsemmisítése eredményes (Payne és mtsai 1978, Payne és Johnson 1979). Ez a módszer azonban magas fákon, illetve nagyobb területű ültetvényekben kevésbé alkalmazható. A faj ellen nem ismert hatékony megszüntető védekezési technológia (Payne és mtsai 1983).
Természetes ellenségek:
Kínában, a faj természetes elterjedési területén a természetes elterjedési területén a természetes ellenségek, elsősorban is a Hymenoptera parazitoidok hatékonyan szabályozzák a D. kuriphilus populációit. Az utóbbi időkben számos új, D. kuruphilus gubacsból kinevelt fémfürkészt írtak le Kínában, Japánban és Koreában. Közülük néhány kifejezetten jelentős mortalitást okoz. A Torymus sinensis Kamijót például tömeges kibocsátási program eredményeként sikeresen honosították meg Japánban és Koreában (Morya, Inoue és Mabuchi 1989, Murakami, Toda és Gyoutoku 2001). Néhány transzpalearktikus parazitoid faj, mint például a Torymus geranii, Ormyrus pomaceus, Eurytoma brunniventris szintén hatékony természetes ellenségei a D. kuriphilusnak (Yasumatsu és Kamijo 1979). E fajok elterjedt és gyakori természetes ellenségei a nálunk honos tölgy-gubacsdarázsnak, és vélhetőleg képesek lesznek parazitálni a D. kuriphilust is. Az Ormyrus pomaceust már ki is neveltek az Olaszországban talált gubacsokból (Brussino és mtsai 2002). Vélhetőleg ugyanez a folyamat megy végbe Észak-Amerikában is, ahol két honos parazitoid fajt, a Torymus tubicolát és a T. advenust kinevelték a behurcolt D. kuriphilus gubacsából (Payne 1978).
Forrás: Növényvédelem 39. évfolyam 2003 február, 2. szám 59-63. oldal
A Dryocosmus kuriphlius Kínában őshonos. Japánban először 1941-ben észlelték (Yasumatsu 1951). Japánban kapta jelenleg is érvényes tudományos nevét, korábban fajnév nélkül a Biorhiza genusba sorolták (Fukuda és Okudai 1950, Ishii 1949, Shiraga 1948, 1951, Siraga és Sasaki 1949). 1961-ben Koreába is behurcolták (Paik és mtsai 1963). 1974 ben az USA Georgia államában is megtalálták (Payne és mtsai 1975, Payne 1978), később Alabamába, Észak-Carolinába és Tennesseebe is eljutott (Anagnostakis 1999). Európában először 2002 nyarán, Észak-Olaszországban, Torino közelében, a Piemont-régióban találták meg (Brussino és mtsai 2002). Passzívan fertőzött csemeték, illetve ágak, hajtások szállításával terjed. A nyár elején kirepülő nőstények aktívan is terjednek, a terjedési távolságot megfelelő irányú szél nagyban növelheti. Várható, hogy a faj rövid időn belül Magyarországon is feltűnik illetve megtelepszik.
Gazdanövényei:
A Dryocosmus kuriphilus egyaránt támadja a japán (Castanea crenata Sieb. & Zucc.), az amerikai (C. dentata [Marsh]) és az európai szelídgesztenyét (C. sativa Mill.), valamint ezek hibridjeit. Rezisztencianemesítéssel időleges rezisztenciát sikerült elérni, később azonban ez megszűnt (Shimura 1972). A japán szelídgesztenye (C. crenata) későn érő példányai kevésbé érzékenyek,mint a többiek. Az olaszországi Piemontban a japán és európai gesztenyék hibridje, valamint az oltott, illetve vad európai gesztenyék egyaránt fogékonynak bizonyultak a gubacsdarázs támadására (Brussino és mtsai 2002). A gubacsokat ez idáig nem találták meg két vadon élő amerikai gesztenyefajon, a C. pumila L.-n és a C. alnifolia Nutt.-on, még az érzékeny fajok erősen fertőzött egyedeinek közvetlen közelében sem. (Payne 1978).
Morfológia:
A nőstény darazsak feketék, átlagosan 3 mm hosszúságúak. Nagyon hasonlítanak a nálunk honos Dryocosmus cerriphilus Giraud 1859 aszexuális nőstényeire.E faj csápja azonban 15 ízből áll, a D. kuriphilusé csupán 14-ből.
Életciklus:
A Cynipini tribusba tartozó fajok többségének életciklusa meglehetősen sajátos. Gyakori közöttük a nemzedékváltás, melynek lényege, hogy egy éven belül egy szexuális és egy aszexuális nemzedék váltja egymást (Askew 1984). Számos fajnak csak az egyik, illetve másik nemzedéke ismert. A valójában egymást váltó nemzedékeket sokszor fajnévvel írták le (Csóka 1997, Melika és mtsai 2000, Nieves Aldrey 2001). A Dryocosmus kuriphilus jelenlegi ismereteink szerint parthenogenetikus úton szaporodó faj, melynek csak az aszexuális nemzedéke ismert. Megjegyzendő, hogy a nálunk honos, Quercus cerrisen élő fajoknak mindkét nemzedéke ismert (Csóka 1997, Melika és mtsai 2000). Az ovális, 0,1-0,2 mm hosszúságú fehér petéket a nőstény a fiatal hajtások rügyeibe rakja júniustól augusztusig (Kato és Hijii 1993). A peték egy hónap alatt kikelnek, de a kikelt lárvák csak áttelelést követően kezdik meg fejlődésüket. A kifejletten 2,5 mm hosszúságú fehér lárva a rügyfakadással egy időben kezdi meg a fejlődést, ekkor képződik a gubacs is. A lárvák mintegy 20-30 napos táplálkozás után, június-júliusban bábozódnak. Átlagosan 10 napos bábnyugalom után kelnek ki a parthenogenetikus nőstények.
Kárkép:
A fiatal hajtásokon, a levélnyélen, illetve a levelek főerén található, 8-15 mm átmérőjű gubacsban több lárva fejlődik. A darazsak kirepülése után a száraz, fásodó gubacs több évig az ágakon marad (Payne és mtsai 1975, 1983). A faj populációdinamikájával Japánban részletesen foglalkoztak ( Miyashita és mtsai 1965). A gubacsok vegetatív rügyek blokkolásával a hajtásképződést hátráltatják, ezen keresztül pedig a termésmennyiséget csökkentik,akár 50-70%-os mértékben is. Az ismétlődő, erős fertőzés ágelhalásokat, illetve a fa pusztulását is okozhatja. (Dixon és mtsai 1986).
Védekezés:
Alacsonyabb fákon illetve kisebb ültetvényeken a fertőzött hajtások levágása és megsemmisítése eredményes (Payne és mtsai 1978, Payne és Johnson 1979). Ez a módszer azonban magas fákon, illetve nagyobb területű ültetvényekben kevésbé alkalmazható. A faj ellen nem ismert hatékony megszüntető védekezési technológia (Payne és mtsai 1983).
Természetes ellenségek:
Kínában, a faj természetes elterjedési területén a természetes elterjedési területén a természetes ellenségek, elsősorban is a Hymenoptera parazitoidok hatékonyan szabályozzák a D. kuriphilus populációit. Az utóbbi időkben számos új, D. kuruphilus gubacsból kinevelt fémfürkészt írtak le Kínában, Japánban és Koreában. Közülük néhány kifejezetten jelentős mortalitást okoz. A Torymus sinensis Kamijót például tömeges kibocsátási program eredményeként sikeresen honosították meg Japánban és Koreában (Morya, Inoue és Mabuchi 1989, Murakami, Toda és Gyoutoku 2001). Néhány transzpalearktikus parazitoid faj, mint például a Torymus geranii, Ormyrus pomaceus, Eurytoma brunniventris szintén hatékony természetes ellenségei a D. kuriphilusnak (Yasumatsu és Kamijo 1979). E fajok elterjedt és gyakori természetes ellenségei a nálunk honos tölgy-gubacsdarázsnak, és vélhetőleg képesek lesznek parazitálni a D. kuriphilust is. Az Ormyrus pomaceust már ki is neveltek az Olaszországban talált gubacsokból (Brussino és mtsai 2002). Vélhetőleg ugyanez a folyamat megy végbe Észak-Amerikában is, ahol két honos parazitoid fajt, a Torymus tubicolát és a T. advenust kinevelték a behurcolt D. kuriphilus gubacsából (Payne 1978).
Forrás: Növényvédelem 39. évfolyam 2003 február, 2. szám 59-63. oldal