Elterjedése:
A nyugati levéllábú poloskát Észak-Amerika nyugati részéből (Kalifornia) írta le Heidemann 1910-ben. A XX. század során erőteljes terjeszkedésbe kezdett kelet felé, és a '90-es években elérte az Egyesült Államok keleti partvidékét (Mcpherson és mtsai 1990, Gall 1992). Jelenleg északon Brit Kolumbiáig, délen Mexikóig található meg (Henry és Froeschner 1988). Európában 1999-ben jelent meg Észak-Olaszország több helyén (Bernardelli és Zandigiacomo 2001, Tescari 2001). Úgy tűnik, itt is meglehetősen gyorsan terjeszkedett: 2002-ben Svájcban találták meg, 2003-ban Szlovéniában (Gagola 2003) és Spanyolországban (Ribes és mtsai 2004), 2004-ben Horvátországban (Tescari 2004) és Magyarországon, 2005-ben pedig Ausztriában (Rabitsch és Heiss, in press) tűnt fel. Magyarországon az első példánya Keszthelyen került elő 2004. október 17-én (sajnos azonban csak 2005 szeptemberében jutott el a második szerzőhöz).
Gazdanövényei:
Kizárólag nyitvatermőkön táplálkozik. Hazánkban tápnövényeként leginkább a feketefenyő (Pinus nigra), az erdeifenyő (Pinus sylvestris) és parkokban a simafenyő (Pinus strobus) jöhet számításba, de a duglászfenyőn (Pseudotsuga menziesii), valamint számos egyéb, kertekben és parkokban ültetett tűlevelűn (Picea, Cedrus, Abies, Juniperus fajok) is képes táplálkozni.
Morfológia:
Teste 16-20 mm hosszú, a nőstény kissé nagyobb a hímnél; hosszúkás, teste oldalszélei nagyjából párhuzamosak, az előhát vállszögletei lekerekítettek. Alapszíne sötét vörösesbarna vagy barna, feje, csápjai és combjai feketésbarnák, a 3. csápízek tövi fele, az elülső és középső lábszárakon 2-2 széles gyűrű, valamint a hátulsó lábszárak csúcsa közelében a kiszélesedett résszel érintkező széles gyűrű világossárga, a kiszélesedésen pedig jellegzetes sárga-narancssárga mintázat figyelhető meg; első szárnyának közepén keskeny harántvonal található, mely halvány fehéres színű, és szabálytalanul, cikkcakkosan halad. A potroh hátoldala élénk narancssárga színű, ez repülés közben válik láthatóvá; a potrohélek szabályos sárga-fekete mintázatot viselnek. A hátsó lábszárának levélszerű kiszélesedése, melyről a poloska a magyar nevét kapta, jellegzetes alakú lábszár csúcsa előtt jelentős távolságra végződik, mindkét oldalán egyforma hosszú. Tekintélyes mérete (minden más hazai karimáspoloskánál nagyobb!) és feltűnő külseje alapján a magyar fauna minden poloskájától könnyen megkülönböztethető; a hátulsó lábszárak kiszélesedésének alakja, valamint a többi megadott bélyeg kombinációja alapján a faj minden más (Európában egyenlőre elő nem forduló) Leptoglossus fajtól biztosan megkülönböztethető.
Életciklus:
Kifejlett állapotban telel, az áttelelt egyedek tavasz végén (májusban) jönnek elő telelőhelyeikről. A nőstények ilyenkor rakják le a tápnövény tűleveleire tojásaikat, melyek 10 nap után kelnek ki. A fiatal lárvák narancssárga és barna, az idősebbek vörösbarna, barna színűek. Az első imágók augusztus második felében jelennek meg; Észak-Amerikában (a legdélebbi területek kivételével) és az eddigi adatok alapján Európában is évente csak egy nemzedéke fejlődik ki (Bates és Borden 2005). Késő ősszel (október-november) keresnek telelőhelyet különböző védett helyeken, ekkor előszeretettel húzódnak be lakott területekre, épületek repedésibe, ablak-és ajtórésekbe, sőt gyakran a helyiségekben is megjelennek (a Magyarországról eddig előkerült példányok is ilyenek). Egy-egy alkalmas telelőhelyre gyakran tömegesen húzódnak be az állatok, s ilyenkor nem ritkák a több száz egyedet számláló, sőt olykor néhány ezres csoportokat sem (Blatt 1994); Észak-Amerikában, ahol gyakori a faj, a lakosság körében ez természetesen sokszor ijedelmet és problémát okoz.
Kárkép:
Mind az imágók, mind a lárvák elsősorban a generatív hajtásrészeken táplálkoznak, s így kártételük elsősorban a magprodukció csökkentésében jelentkezik (Bates és mtsai 2000, Blatt és Borden 1996).
Természetes ellenségek:
Észak-Amerikában több természetes ellensége is ismert (Bates és Borden 2004), de a megfigyelések szerint Olaszországban az Európában őshonos, Magyarországon is előforduló, az Eupelmidae családba tartozó generalista tojásparazitoid fémfürkész, az Anastatus bifasciatus (Geoffroy 1785) parazitálja (Camponogara és mtsai 2003).
Forrás: Növényvédelem 42. évfolyam 2006 szeptember, 9. szám 491-493. oldal
A nyugati levéllábú poloskát Észak-Amerika nyugati részéből (Kalifornia) írta le Heidemann 1910-ben. A XX. század során erőteljes terjeszkedésbe kezdett kelet felé, és a '90-es években elérte az Egyesült Államok keleti partvidékét (Mcpherson és mtsai 1990, Gall 1992). Jelenleg északon Brit Kolumbiáig, délen Mexikóig található meg (Henry és Froeschner 1988). Európában 1999-ben jelent meg Észak-Olaszország több helyén (Bernardelli és Zandigiacomo 2001, Tescari 2001). Úgy tűnik, itt is meglehetősen gyorsan terjeszkedett: 2002-ben Svájcban találták meg, 2003-ban Szlovéniában (Gagola 2003) és Spanyolországban (Ribes és mtsai 2004), 2004-ben Horvátországban (Tescari 2004) és Magyarországon, 2005-ben pedig Ausztriában (Rabitsch és Heiss, in press) tűnt fel. Magyarországon az első példánya Keszthelyen került elő 2004. október 17-én (sajnos azonban csak 2005 szeptemberében jutott el a második szerzőhöz).
Gazdanövényei:
Kizárólag nyitvatermőkön táplálkozik. Hazánkban tápnövényeként leginkább a feketefenyő (Pinus nigra), az erdeifenyő (Pinus sylvestris) és parkokban a simafenyő (Pinus strobus) jöhet számításba, de a duglászfenyőn (Pseudotsuga menziesii), valamint számos egyéb, kertekben és parkokban ültetett tűlevelűn (Picea, Cedrus, Abies, Juniperus fajok) is képes táplálkozni.
Morfológia:
Teste 16-20 mm hosszú, a nőstény kissé nagyobb a hímnél; hosszúkás, teste oldalszélei nagyjából párhuzamosak, az előhát vállszögletei lekerekítettek. Alapszíne sötét vörösesbarna vagy barna, feje, csápjai és combjai feketésbarnák, a 3. csápízek tövi fele, az elülső és középső lábszárakon 2-2 széles gyűrű, valamint a hátulsó lábszárak csúcsa közelében a kiszélesedett résszel érintkező széles gyűrű világossárga, a kiszélesedésen pedig jellegzetes sárga-narancssárga mintázat figyelhető meg; első szárnyának közepén keskeny harántvonal található, mely halvány fehéres színű, és szabálytalanul, cikkcakkosan halad. A potroh hátoldala élénk narancssárga színű, ez repülés közben válik láthatóvá; a potrohélek szabályos sárga-fekete mintázatot viselnek. A hátsó lábszárának levélszerű kiszélesedése, melyről a poloska a magyar nevét kapta, jellegzetes alakú lábszár csúcsa előtt jelentős távolságra végződik, mindkét oldalán egyforma hosszú. Tekintélyes mérete (minden más hazai karimáspoloskánál nagyobb!) és feltűnő külseje alapján a magyar fauna minden poloskájától könnyen megkülönböztethető; a hátulsó lábszárak kiszélesedésének alakja, valamint a többi megadott bélyeg kombinációja alapján a faj minden más (Európában egyenlőre elő nem forduló) Leptoglossus fajtól biztosan megkülönböztethető.
Életciklus:
Kifejlett állapotban telel, az áttelelt egyedek tavasz végén (májusban) jönnek elő telelőhelyeikről. A nőstények ilyenkor rakják le a tápnövény tűleveleire tojásaikat, melyek 10 nap után kelnek ki. A fiatal lárvák narancssárga és barna, az idősebbek vörösbarna, barna színűek. Az első imágók augusztus második felében jelennek meg; Észak-Amerikában (a legdélebbi területek kivételével) és az eddigi adatok alapján Európában is évente csak egy nemzedéke fejlődik ki (Bates és Borden 2005). Késő ősszel (október-november) keresnek telelőhelyet különböző védett helyeken, ekkor előszeretettel húzódnak be lakott területekre, épületek repedésibe, ablak-és ajtórésekbe, sőt gyakran a helyiségekben is megjelennek (a Magyarországról eddig előkerült példányok is ilyenek). Egy-egy alkalmas telelőhelyre gyakran tömegesen húzódnak be az állatok, s ilyenkor nem ritkák a több száz egyedet számláló, sőt olykor néhány ezres csoportokat sem (Blatt 1994); Észak-Amerikában, ahol gyakori a faj, a lakosság körében ez természetesen sokszor ijedelmet és problémát okoz.
Kárkép:
Mind az imágók, mind a lárvák elsősorban a generatív hajtásrészeken táplálkoznak, s így kártételük elsősorban a magprodukció csökkentésében jelentkezik (Bates és mtsai 2000, Blatt és Borden 1996).
Természetes ellenségek:
Észak-Amerikában több természetes ellensége is ismert (Bates és Borden 2004), de a megfigyelések szerint Olaszországban az Európában őshonos, Magyarországon is előforduló, az Eupelmidae családba tartozó generalista tojásparazitoid fémfürkész, az Anastatus bifasciatus (Geoffroy 1785) parazitálja (Camponogara és mtsai 2003).
Forrás: Növényvédelem 42. évfolyam 2006 szeptember, 9. szám 491-493. oldal