Elterjedése:
A fajt elsőként Japánban írták le, majd később Kínából is közölték jelenlétét. Európából az első megfigyelési adatok Lengyelországból, illetve Magyarországról, a Nógrád megyei Dejtár térségéből származnak 2003-ból. A krátevő 2005-ben Románia keleti, moldvai régiójából hegyi szilen is előfordult, majd 2006-ban újabb példányokat találtak a jelzett térségben, továbbá Bánát tartományban és Kelet-Ukrajnában is. Ugyanebben az évben egy újabb magyarországi előfordulási helyet találtunk Baja környékén. 2007-ben Szlovákia Keleti részén azonosították a fajt, majd 2008-ban előkerült Budapestről, Kecskemétről és Pusztaszerről is különböző szilfajokról. 2009-es adatokat tekintve elmondható, hogy az A. leucopoda hazánkban már Békássámson, Doboz, Gyula, Tótkomlós, Alatka és Gyöngyös térségében is megtalálható, továbbá Ausztriában is megjelent. 2010-ben Kecskeméten kívül a Csongrád megyei Ásotthalmon figyeltük meg a lárvák egyes szilfákon okozott súlyos kártételét.
Gazdanövények:
Ulmus spp.
Kártétel:
Eddigi ismereteink szerint az A. leucopoda a különböző szilfajokat (Ulmus spp.) jelentős mértékben károsítja, az egyes fajok prefrenciájára vonatkozóan azonban még nem állnak rendelkezésre pontos adatok. Az ezzel kapcsolatos vizsgálatokat nagymértékben nehezíti, hogy a szilek taxonomóiája meglehetősen bonyolult, mely többek között a természetes és mesterséges úton létrejött hibridekre, a jellegzetes morfológiai bélyegek hiányára vezethető vissza. Ily módon az sem zárható ki, hogy az eddigi, konkrét szilfajokra vonatkozó adtok sem teljesen pontosak. Az mindenesetre a 2008. évi megfigyelési eredmények alapján elmondható, hogy a kártétel mértéke bizonyos esetekben akár 50-100%-os lombvesztés is lehet. A lárvák a nyári tarrágást követően a fák vegetáció második felében több esetben kihajtottak, de a károsítás következtében a telet nehezebben vészelték át. Ezt támasztja alá azon észrevételünk, hogy a 2008-ban károsított fák egyes vesszői, koronarészei 2009-ben már nem fakadtak ki. Teljes fapusztulást az előző évben csaknem 100%-os lombvesztést elszenvedő példányok esetében eddig nem tapasztaltunk.
Életmód és kárkép:
Az A. leucopoda biológiájára vonatkozó, korábbi évekből származó japán adatok alapján az imágók május közepétől szeptember elejéig, a fejlett lárvák pedig június végétől szeptember végéig figyelhetők meg. A vizsgálatok alapján a szűznemzéssel szaporodó kártevőknek négy nemzedéke fejlődött ki (Blank és mtsai 2010). A faj életmódjával kapcsolatos első hazai megfigyeléseink szerint Kecskeméten 2009-ben már április közepén megjelentek az imágók, melyek utódai kb. egy hónap múlva, május közepén már bábozódtak. A nőstények kékeszöld tojásaikat a fűrészes szélű szillevelek szegélyébe süllyesztik. A kikelő, fiatal lárvák a levéllemezen jellegzetes, kacskaringós vonalban haladva rágnak. E sajátos, korai kárkép alapján javasoljuk a kanyargós szillevéldarázs magyar, illetve a Zigzag Elm Sawfly angol elnevezéseket. Az idősebb lárvák a hajtásokat fokozatosan felélik, tarrágáskor a szilfák again csak a levél főere marad meg. Az utolsó lárvastádiumban jellegzetes kokont készít, mely többnyire a levelek, levélmaradványok fonáki részén figyelhető meg, majd ebben bábozódik. A telelés a talajban a lárva által készített erősebb falú gubóban történik.
Várható jelentősége:
Az eddig ismert elterjedési adatok alapján megállapítható, hogy a kártevő Európát kelet felől érte el. Valószínűsíthető a természetes terjedés, de nem zárható ki a földlabdás szaporítóanyaggal vagy a hajtásokon fejlett lárvát, bábot rejtő kokonok révén emberi közvetítéssel történő véletlen behurcolás sem. Az A. leucopoda várható jelentősége több tényezőtől is függ. Hazánk klimatikus adottságai, úgy tűnik, megfelelőek a kártevők számára, hiszen megfigyelési adataink alapján legalább hét éve jelen van az ország területén, és 2009-2010-ben részben azonos helyszíneken okozott kárt, mint 2008-ban. Nagy távolságokra történő terjedését a légáramlatokon túlmenően az is segítheti, hogy az imágók jó repülők. Emellett a kokonban lévő lárvák és bábok véletlen széthurcolással is messzebbre eljuthatnak (Wu 2006). A szűznemzéssel történő szaporodás és az évi több generáció is kedvez a megtelepedésnek, illetve a gyors elszaporodásnak egy-egy újabb térségben, és mindez jelentős kártételek kialakulásához vezethet. A legérzékenyebb területeknek az új szilerdősítésnek, valamint a szilekkel szegélyezett, díszített útszakaszok, terek, kertek tekinthetők.
Védekezés:
A kártevő elleni első védekezési tapasztalatok azt mutatják, hogy az álhernyók ellen kijuttatott, kontakt hatású rovarölő szerek (a piretroidok és a kitiszintézis-gátlók hatóanyagcsoportjából) megfelelő védelmet adhatnak. Külön kiemelhető, hogy a jelzett csoportokba tartozó készítmények közül több jelenleg közterületeken is engedélyezett felhasználásra.
Forrás: Növényvédelem 46. évfolyam, 11. szám, 2010. november 519-521. oldal
A fajt elsőként Japánban írták le, majd később Kínából is közölték jelenlétét. Európából az első megfigyelési adatok Lengyelországból, illetve Magyarországról, a Nógrád megyei Dejtár térségéből származnak 2003-ból. A krátevő 2005-ben Románia keleti, moldvai régiójából hegyi szilen is előfordult, majd 2006-ban újabb példányokat találtak a jelzett térségben, továbbá Bánát tartományban és Kelet-Ukrajnában is. Ugyanebben az évben egy újabb magyarországi előfordulási helyet találtunk Baja környékén. 2007-ben Szlovákia Keleti részén azonosították a fajt, majd 2008-ban előkerült Budapestről, Kecskemétről és Pusztaszerről is különböző szilfajokról. 2009-es adatokat tekintve elmondható, hogy az A. leucopoda hazánkban már Békássámson, Doboz, Gyula, Tótkomlós, Alatka és Gyöngyös térségében is megtalálható, továbbá Ausztriában is megjelent. 2010-ben Kecskeméten kívül a Csongrád megyei Ásotthalmon figyeltük meg a lárvák egyes szilfákon okozott súlyos kártételét.
Gazdanövények:
Ulmus spp.
Kártétel:
Eddigi ismereteink szerint az A. leucopoda a különböző szilfajokat (Ulmus spp.) jelentős mértékben károsítja, az egyes fajok prefrenciájára vonatkozóan azonban még nem állnak rendelkezésre pontos adatok. Az ezzel kapcsolatos vizsgálatokat nagymértékben nehezíti, hogy a szilek taxonomóiája meglehetősen bonyolult, mely többek között a természetes és mesterséges úton létrejött hibridekre, a jellegzetes morfológiai bélyegek hiányára vezethető vissza. Ily módon az sem zárható ki, hogy az eddigi, konkrét szilfajokra vonatkozó adtok sem teljesen pontosak. Az mindenesetre a 2008. évi megfigyelési eredmények alapján elmondható, hogy a kártétel mértéke bizonyos esetekben akár 50-100%-os lombvesztés is lehet. A lárvák a nyári tarrágást követően a fák vegetáció második felében több esetben kihajtottak, de a károsítás következtében a telet nehezebben vészelték át. Ezt támasztja alá azon észrevételünk, hogy a 2008-ban károsított fák egyes vesszői, koronarészei 2009-ben már nem fakadtak ki. Teljes fapusztulást az előző évben csaknem 100%-os lombvesztést elszenvedő példányok esetében eddig nem tapasztaltunk.
Életmód és kárkép:
Az A. leucopoda biológiájára vonatkozó, korábbi évekből származó japán adatok alapján az imágók május közepétől szeptember elejéig, a fejlett lárvák pedig június végétől szeptember végéig figyelhetők meg. A vizsgálatok alapján a szűznemzéssel szaporodó kártevőknek négy nemzedéke fejlődött ki (Blank és mtsai 2010). A faj életmódjával kapcsolatos első hazai megfigyeléseink szerint Kecskeméten 2009-ben már április közepén megjelentek az imágók, melyek utódai kb. egy hónap múlva, május közepén már bábozódtak. A nőstények kékeszöld tojásaikat a fűrészes szélű szillevelek szegélyébe süllyesztik. A kikelő, fiatal lárvák a levéllemezen jellegzetes, kacskaringós vonalban haladva rágnak. E sajátos, korai kárkép alapján javasoljuk a kanyargós szillevéldarázs magyar, illetve a Zigzag Elm Sawfly angol elnevezéseket. Az idősebb lárvák a hajtásokat fokozatosan felélik, tarrágáskor a szilfák again csak a levél főere marad meg. Az utolsó lárvastádiumban jellegzetes kokont készít, mely többnyire a levelek, levélmaradványok fonáki részén figyelhető meg, majd ebben bábozódik. A telelés a talajban a lárva által készített erősebb falú gubóban történik.
Várható jelentősége:
Az eddig ismert elterjedési adatok alapján megállapítható, hogy a kártevő Európát kelet felől érte el. Valószínűsíthető a természetes terjedés, de nem zárható ki a földlabdás szaporítóanyaggal vagy a hajtásokon fejlett lárvát, bábot rejtő kokonok révén emberi közvetítéssel történő véletlen behurcolás sem. Az A. leucopoda várható jelentősége több tényezőtől is függ. Hazánk klimatikus adottságai, úgy tűnik, megfelelőek a kártevők számára, hiszen megfigyelési adataink alapján legalább hét éve jelen van az ország területén, és 2009-2010-ben részben azonos helyszíneken okozott kárt, mint 2008-ban. Nagy távolságokra történő terjedését a légáramlatokon túlmenően az is segítheti, hogy az imágók jó repülők. Emellett a kokonban lévő lárvák és bábok véletlen széthurcolással is messzebbre eljuthatnak (Wu 2006). A szűznemzéssel történő szaporodás és az évi több generáció is kedvez a megtelepedésnek, illetve a gyors elszaporodásnak egy-egy újabb térségben, és mindez jelentős kártételek kialakulásához vezethet. A legérzékenyebb területeknek az új szilerdősítésnek, valamint a szilekkel szegélyezett, díszített útszakaszok, terek, kertek tekinthetők.
Védekezés:
A kártevő elleni első védekezési tapasztalatok azt mutatják, hogy az álhernyók ellen kijuttatott, kontakt hatású rovarölő szerek (a piretroidok és a kitiszintézis-gátlók hatóanyagcsoportjából) megfelelő védelmet adhatnak. Külön kiemelhető, hogy a jelzett csoportokba tartozó készítmények közül több jelenleg közterületeken is engedélyezett felhasználásra.
Forrás: Növényvédelem 46. évfolyam, 11. szám, 2010. november 519-521. oldal